Elfertozodött seb a macskám fülén
13 éves nostény, ivartalanított macskámnak (nem lakásban tartott), 3 hónappal ezelott csonkolták a jobb fülét. Erre azért volt szükség, mert keletkezett rajta egy seb, már nagyon régen (több mint 2 éve), ami valószínuleg egy másik macskával való verekedésbol származhatott.
A seb bizonyára elfertozodhetett. Állandóan bevarasodott, amit a macska mindig lekapart, és ez így ment egészen addig, amíg a seb akkorára nott, hogy nem látszott ki ép rész a macska fülébol. Mi voltunk a hibásak, hogy nem vittük el rögtön az állatorvoshoz, már évekkel ezelott, hanem itthon kenegettük ilyen-olyan krémekkel, persze sikertelenül. De már nagyon csúnya volt, és állandóan vérzett, és fájt is neki. Végül az állatorvos levágta a fülének kb. több mint a felét. Ezután kapott antibiotikum injekciót és gyógyszert, valamint egy gallért a nyakába (amit a mai napig visel, már 3 hónapja!). Az állatorvos javaslatára eleinte Neogranormon krémmel kentük, de nem segített. Nem akart begyógyulni a seb. Aztán két hónapja, az orvos még egy mutétet végzett rajta, mert úgy vélte visszamaradhatott még baktériummal fertozött rész, és talán ezért nem gyógyul. A második mutét után egy hétig antibiotikum injekció kúrát kapott, Betadine-nal is kentük és két hétig szedte a Ciprobay nevu antibiotikumot. De nem történt javulás, ugyanolyan sebes, és nem gyógyul. Aztán egy ido után észrevettük, mintha kicsit bedagadt volna a csonk, és mintha kicsit lilás színe is lett volna, azt hittük, hogy gennyes. Visszavittük az állatorvoshoz, aki azt mondta, hogy nincs annak semmi baja, majd azt javasolta, hogy a Tetradelta nevu teheneknek való togy-kenoccsel kenjük. De ez sem segített. A púp még mindig megvan. Arra gondoltunk a púp attól lehet, hogy mindig vakarni akarja a fülét galléron keresztül, és emiatt sokszor meg is rázza a fejét, ezért a füle mindig odaütodik a gallérhoz, és talán ettol van.
Jelenleg gyógyszertárban kapható egyszeru sebkenoccsel kenjük, de a füle állapota ugyanolyan, már hónapok óta. A seb ami végig a fül széle mentén található mindig bevarasodik, aztán amikor a var lejön, alatta ugyanolyan nyers, mint elotte. Sem jobb (kisebb) nem lesz, sem rosszabb, mindig ugyanolyan.
Az állatorvos csak találgatott, és arra fogta, hogy a macska öreg, és ezért nem gyógyul be a seb. Ön szerint ez igaz? Egyébként semmilyen mélyreható vizsgálatot nem végzett el (nem tudom miért) a cicán, úgy mint: vérvétel, szövettani vizsgálat stb. Már teljesen tanácstalanok vagyunk.
A cicának egyébként van étvágya (kicsit válogatós), más komolyabb egészségügyi problémát nem vettünk észre, csak ami az öregkorral jár. Olyan feltevést is kaptam, lehet hogy immuneredetu betegség, vagy daganat gátolja a gyógyulását. Kérem, adjon tanácsot, mit tehetünk még? Köszönettel: Tokodi Andrea
Tisztelt Tokodi Andrea!
A leírása alapján, így látatlanban én inkább daganatos eredetu megbetegedésre gondolnék. Igaza van, a korrekt diagnózishoz célszeru lett volna az eltávolított szövetekbol kórszövettani vizsgálatot kérni, mert ezzel nagy biztonsággal meg lehetett volna mondani, hogy daganatos, jó- vagy rosszindulatú elváltozásról van-e szó. Mivel cicája 13 éves, egy vérvétel is hasznos lenne az esetleges háttérben megbújó betegségek felderítésére (pl. cukorbetegségben a sebgyógyulás nehezebb). Autoimmun betegségek okozhatnak hasonló tüneteket, de ilyenkor rendszerint nem csak egy fülön jelentkezik az elváltozás, hanem az autoimmun betegség típusától függoen pl. a száj, a lábvégek, a karmok vagy az orrtükör is érintettek. Mivel már többféle antibiotikumot is "kipróbáltak" a cicán, érdemes lenne a váladékból mikrobiológiai vizsgálatra mintát küldeni és a kitenyésztett baktériumok, gombák rezisztenciavizsgálata alapján kiválasztott szerrel kezelni a sebet.
3 érv mellettünk
Barátságos hangulat
Szolid árképzés
Tapasztalt orvosok
Szolgáltatások
Kategóriák
Repertoár
AKCIÓINK
Akcióink, aktuális ajánlataink
Kattints ide a legjobb ajánlatokért!
Kutyák mikrochipes megjelölése
Ivartalanítás a legkorszerűbb sebészeti módszerekkel!
MEGHOSSZABBÍTOTTUK AKCIÓNKAT!
10% KEDVEZMÉNY AZ IVARTALANÍTÁS MŰTÉTEK ÁRÁBÓL május31-ig!! Plusz nyereményakció!
Kapcsolat
Belvárosi Állatorvosi Rendelő
Debrecen 4025
Hatvan u. 59.
52/536-922
52/536-923
30/6380-330
Nyitva tartás:
Állatpatika: hétfő-péntek 9-19 óráig, szombaton 9-12 óráig
Állatorvosi ellátás:
(előzetes időpont-egyeztetés szükséges)
Hétfő-Péntek:
9-19 óráig
Szombat: 9:00-12:00
Vasárnap: zárva
Tervezett műtétek ( ivartalanítás) műtéti napja szerda és péntek, kizárólag előzetes időpont-egyeztetés alapján!
Kérjük, ügyeleti időben a városi ügyeletet hívják a 30/5659-255 telefonszámon.













