Betöltés...

Középtermetu kan..

Tiszelt Doktor Úr!

7 éves, középtermetu keverék kan kutyámnak tavaly februárban, 6 éves korában volt egy epileptikus rohama. Ez mindössze 2-3 percig tartott, a kutya járása hirtelen bizonytalanná vált, hátsó lábaival nem tudta megtartani a súlyát, hátát begörbítve mozgott és leült majd az oldalára feküdt, lábait maga alá húzta, ujjait görcsösen széttárta. Tekintete tiszta maradt és mindvégig magánál volt, figyelt rám, próbált felkelni és odajönni mikor hívtam, ez azonban lábai görcsös rángásai miatt nem sikerült neki, feltápászkodott, majd újra eldolt. Mindez kb. 2 percig tartott, akkor megszunt a görcs, a kutya magától felült, kissé dülöngélve még, de újra járni kezdett és néhány pillanat alatt visszanyerte egyensúlyát, ezek után pedig boldogan ugrált, játszott tovább mintha mi sem történt volna, nem volt fáradt, kedvetlen vagy kimerült. Ezek után mindez nem jelentkezett egészen idén márciusig (legalábbis nem vettük észre, hozzáteszem kerti kutyáról van szó, aki a nap nagy részét sajnos egyedül tölti itthon). Ekkor a roham pontosan ugyanúgy zajlott, mint tavaly februárban, a kutya hirtelen görcsösen eldolt, simogattuk, beszéltünk hozzá, tudatát most is megorízte és néhány perc múlva a régi volt, a roham ahogy jött el is múlt és a kutya ismét futkározott tovább, mintha mi sem történt volna. Majd ugyanez megismétlodött 2 hónappal késobb, június elején és most, szintén két hónap múlva, augusztus végén. A rohamok hossza és lefolyása változatlan, látszólag semmilyen stresszhatás nem éri a kutyát (nagy ijedtség, vihar, petárda durranás vagy az öröm hazaérkezésünkkor eddig úgy tunt nem befolyásolja, ilyenkor nem volt még rohama), egyszeruen egyik pillanatról a másikra elkezdi felkapkodni az egyik hátsó lábát, leül majd eldol, görcsösen szétfeszíti az ujjait, maga alá húzza a lábait, de tudatánál van és 2-3 perc múlva boldogan ugrál tovább.

Állatorvosunk mindeddig azt javasolta ne adjunk neki epilepszia elleni gyógyszert, mert azt élete végéig kéne szednie és amíg ilyen ritkán, rövid ideig tart a roham és a kutya utána rögtön jobban lesz, felesleges a szervezetét gyógyszerrel terhelni. Kérdésem az lenne, a gyógyszer hatására elofordulhat-e, hogy a kutya teljesen tünetmentes lesz, vagy csak ritkítani lehet vele a rohamok számát? Elofordulhat-e, hogy valójában nem is epilepszia, hanem valami más betegség áll a rohamok hátterében? Kutyám idosödésével a rohamok száma és súlyossága valószínuleg növekedni fog (esetleg ennek tudható-e be, hogy az utóbbi idoben a rohamok 2 havonta jelentkeznek, míg korábban az elso észlelt után csak egy évvel késobb vettük észre a következot), vagy ez nem törvényszeru, esetleg élete végéig nem lesz ennél súlyosabb a dolog? Igaz-e, hogy minden egyes roham alatt agysejtek pusztulnak el, vagy csak a súlyosabb, hoszabb ideig tartó rohamok alatt fordul elo ez, mikor a kutya nem vesz levegot és hosszabb ideig nem jut oxigén az agyba? Kutyámmal rendszeresen járok kiállításokra (természetesen keverék osztályba), illetve jövobeni terveim közt szerepel vele munkavizsgákon való részvétel, melyek együtt járnak bizonyos fokú stresszel és utazással. Ön szerint csökkentsem-e ezeket a kutya egészsége érdekében, vagy kezeljem ot továbbra is egészséges kutyaként, ahogy két roham között tulajdonképpen az is?

Segítségét elore is köszönöm!

Tisztelettel: Brúder Ildikó


Tisztelt Brúder Ildikó!
Elofordulhat, hogy nem epilepszia okozza a rohamokat - bár leírása annyira élethu, hogy teljesen ráillik az epilepsziára. Kutyája kora miatt is javasolható, hogy végeztessenek egy teljes köru vér- és vizelet vizsgálatot, amelybol megtudható, hogy nincs-e valamilyen máj-, vesebetegség vagy cukorbetegség a háttérben, mivel ilyen esetekben is jelentkezhetnek epilepsziaszeru rohamok. Fontos, hogy a rohamokról vezessenek naplót: mikor jelentkeztek, melyik napszakban, mennyi ideig tartottak, milyen volt a lefolyásuk, stb. Abból, hogy egyre gyakrabban jelentkeznek kutyáján a görcsök, valószínusítheto, hogy a késobbiekben surusödni fognak a rohamok, és végül szükség lesz a tabletta szedésére. Ennek sajnos tényleg hátránya az, hogy kutyájának élete végéig adni kell, ráadásul a hatóanyag igen megterheli a máját, ezért javasolt a májenzimek ellenorzése évente, félévente. Viszont szedésével tünetmentesség érheto el, ha sikerül jól beállítani a gyógyszer adagját. A rohamok csak akkor károsíthatják a szervezetet, ha túl sokáig tartanak, ilyenkor vérnyomásesés miatt nagyon ritkán kialakulhat pl. vesekárosodás, vagy az izmok remegése által termelt ho olyan magas testhomérsékletet okozhat, hogy az már az agynak is káros lehet. A gyógyszer befolyásolhatja kutyája éberségét, foleg a szedés kezdetén bágyadtság, aluszékonyság, szédülés jelentkezhet, majd pár hét alatt a szervezet hozzászokik a gyógyszerhez. Így elvileg járhatnak kiállításokra, edzésekre, de ha azt venné észre, hogy a stressz hatására rohamok jelentkeznek, jobb lemondani róluk.