Több kutya tartása egyszerre
Arról szeretnék érdeklodni, hogy ha egy már meglévo 4 éves szuka kutya mellett lett egy másik kiskutyánk is, az jó hatással van-e rá? Ez alatt azt értem, hogy a nagyobb kutya mellett 11 hónapos koráig élt egy idos kutyus. Azóta egyedül volt. Most már 4 éves, és 3 hete van meg a kicsi kutya. 3 hónapos múlt. A pici is szuka. Nagyon jól megvannak, okos a nagy kutya, nem bántja, nem durva vele. Együtt vannan nappal, és együtt alszanak is már egy ideje. Láthatóan féltékenyek egymásra, de csak neki akartunk jót, hogy ne kellje egész nap egyedül lennie. Macskánk sincs. Jól megvannak, és szeretnek is együtt lenni, nem távolodik el egyikük sem a másiktól pár méternél távolabb. De ez a féltékenység el fog múlni, és "igazi barátok" lesznek? Egyenloen foglalkozunk mindkettovel, mégis aggódunk. régebben, mikor a mostani 4 éves kutyus került hozzánk, és az akkori másik kutyusunkkal nem volt ilyen gond, örültek, hogy végre volt kivel játszani. Ez csak átmeneti állapot a mostani esetben?
Vigyázni kell az egyenloségre, különösen amíg a másik fizikailag meg nem erosödik, mert foleg evésnél nincs barátság néhány kutyánál. Utána már nem lesz gond.
3 érv mellettünk
Barátságos hangulat
Szolid árképzés
Tapasztalt orvosok
Szolgáltatások
Kategóriák
Repertoár
AKCIÓINK
Akcióink, aktuális ajánlataink
Kattints ide a legjobb ajánlatokért!
Kutyák mikrochipes megjelölése
Ivartalanítás a legkorszerűbb sebészeti módszerekkel!
MEGHOSSZABBÍTOTTUK AKCIÓNKAT!
10% KEDVEZMÉNY AZ IVARTALANÍTÁS MŰTÉTEK ÁRÁBÓL május31-ig!! Plusz nyereményakció!
Kapcsolat
Belvárosi Állatorvosi Rendelő
Debrecen 4025
Hatvan u. 59.
52/536-922
52/536-923
30/6380-330
Nyitva tartás:
Állatpatika: hétfő-péntek 9-19 óráig, szombaton 9-12 óráig
Állatorvosi ellátás:
(előzetes időpont-egyeztetés szükséges)
Hétfő-Péntek:
9-19 óráig
Szombat: 9:00-12:00
Vasárnap: zárva
Tervezett műtétek ( ivartalanítás) műtéti napja szerda és péntek, kizárólag előzetes időpont-egyeztetés alapján!
Kérjük, ügyeleti időben a városi ügyeletet hívják a 30/5659-255 telefonszámon.













